KÉZMŰVES UDVAR

Hírek, információk és
újdonságok a kaposújlaki
BBM Kerámia és
Kézműves Udvar
háza tájáról

Ami a riportból kimaradt...

2010.03.06. 03:12 | B. Balaskó Mária | Szólj hozzá!

Tegnap riportot készített velem a Kapos Televízió.
Az apropó, a múlt héten megnyílt kiállításom a Zrinyi Ilona Általános Iskola Galériájában.
A megnyitóról én is írtam, itt olvasható!

Előzőleg, mikor Stanics Adrienn felhívott, hogy szeretne riportot készíteni velem, szívesen mondtam neki igent, s már hamarosan azon járt az eszem, mi mindent szeretnék majd elmondani, s megosztani a tv nézőkkel.

No igen, nem mindennap történik az emberrel ilyen esemény.
Nem tudom, más hogy van vele, de én elég izgulós vagyok, főként, ha mikrofont tesznek elém, s egy kamera is veszi minden mozdulatom.
A lényeg, hogy az oly szépen végiggondolt dolgok közül jónéhányat nem mondtam el, -pedig fontosnak tartottam volna-, egész egyszerűen azért, mert elfelejtettem. :(

Nem említettem, hogy milyen fontosnak tartom azt, hogy a kerámiák melyeket készítek látványukkal, tapintásukkal, használatukkal is örömet okozzanak későbbi tulajdonosaiknak, használóiknak.
Fontos, hogy jó érzés legyen kézbe venni kerámiáimat, hogy belesimuljanak az ember tenyerébe, s főként jó legyen rájuk nézni.
Ezt pedig csak a funkció, a forma és a díszítés harmóniájával érhetem el.

Bármit készítek, elsődleges szempont mindig a funkció, hogy céljuknak tökéletesen megfeleljenek. Ezt, valamint az éppen használt anyag lehetőségeit figyelembe véve tervezem meg a formát, választom ki a megfelelő színt/árnyalatot, díszítés módját és a hozzáillő mintát.

Szeretem az egyszerű formákat, harmonikus színvilágot, a szolid dekort, díszítést.
Szeretem az egyedi, a nem mindennapi dolgokat, a kihívásokat, ami igazán megmozgatja az ember fantáziáját... (Lásd pl. A Kékszakállú herceg vára)

Nem említettem, bár szó esett a kézműves foglalkozásokról, milyen fontos számomra, hogy gyerekek valóban élvezzék a kézműveskedést és megismerkedjenek az anyagok hagyományos és újszerű felhasználásával, valamint átéljék a kreatív egyéni és közösségi alkotás élményét, örömét!

Van egy ősi, kínai közmondás:

„ Hallom, és elfelejtem,
Látom, és emlékezem,
Csinálom, és megértem.”

Néhány szóval megfogalmazza mindazt, amiért a kézműves foglalkozásokat, szakköröket, táborokat szervezem, hisz a célom:
- Kézműves hagyományok felelevenítése és azok megőrzése.
- Ősi technikák megismertetése és ezek felhasználásával különböző tárgyak készítése, melynek során a résztvevők választ kapnak arra és megértik, hogy Mit? Miért? és Hogyan? kell csinálni ahhoz, hogy hasonlóan őseinkhez, maradandót alkothassunk.

Nem említettem sok mást sem, ami tán még érdekes lett volna, pedig Stanics Adrienn és Szalai Róbert operatőr is barátságos, közvetlen stílusukkal sokat segítettek.

Mindenesetre egyet azért most megígérek, legközelebb nem izgulok ennyire!

A bejegyzés trackback címe:

https://kezmuvesudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr831813002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása